A Mindenségről

A  Mindenségről . . .                              

METAMORFÓZIS :  Mese  a  pillangóról és  a  hernyóról

Egyik SZÍN-TÉR:  a  réten

Egyszer  volt, hol nem volt . . . egy szép, NAPsütötte tavaszi  NAPon, egy mézillatú tarka-virágos réten találkozott a hernyó és a pillangó. Eleinte sok időt töltöttek együtt, jól érezték magukat és megkedvelték egymást.

Idővel érdekes dolgokról is beszélgettek.  – Képzeld, én gyűjtöm a harmatcseppeket, sokat gyűjtöttem már, nagyon figyelek erre, mert állandóan a jövőre gondolok.  Mondta a hernyó.

-Ne aggódj a jövő miatt, hisz az csak az el-JÖVŐ még.  Pláne az AGGodalmaid és a Fél-ELEM miatt ne.  Ahogy a múlt nyomasztó emlékeit sem  dolgoztad fel talán.   Mikor engeded meg végre MAGadnak, hogy  IGAZán boldog legyél ? Figyelj csak a MOST-ra, különben nem vagy JELEN. Én is Most vagyok itt Veled.  Nem JELENhetünk meg egymás életében ha csak a jövőt figyeled.  Ez a JELEN-LÉT.   JELENleg ez a legfontosabb és legJELENtősebb dolog az életünkben.

– Jó, de Te mennyi harmatcseppet gyűjtöttél, mennyi van már, és mennyit gyűjtesz naponta ? Kérdezte.

-Szerintem ez nem annyira fontos mint gondolod, hisz repülve bárhol találhatunk harmatcseppet, sőt, forrást, patakot is. Szívesen megmutatom ezeket  Neked a rét  sok  más csodájával együtt. Korlátlan és szabad, Szeretet és Fény-alapú a Létezésünk.

Szerencsések vagyunk, hogy találkoztunk,  valamivel korábban érkeztem, és képzeld, én is hernyó voltam.  Amíg nem jöttél én bebábozódtam, majd abból kimászva pillangó lettem. Tudod először lehetetlennek,  félelmetesnek és nehézkesnek tűnt, de nézd, ettől edződött meg annyira a szárnyam, hogy már tudok repülni ! Képzeld el, milyen csodálatos lenne együtt repülnünk a Fénytől ragyogó kék ég felé, a gyönyörű virágos rét fölött. Megmutathatom a patakot, az erdőt, a gyümölcsfákat, az erdő-mező  állatait. Elmondhatatlan gyönyörűség. De tudod mit ?  Tényleg repülhetnénk együtt, Te is meg tudod csinálni ! Szeretnéd ? Már tudom, ismerem mit kell tenned, elmagyarázom, megmutatom, megtanítom mit tudsz csinálni. Sőt, szívesen Veled maradok és segítek Neked mindenben.

-Tudod szerintem túl magasan és túl gyorsan repülsz,  túl sokat tudsz minderről, és láttam már más pillangót is akinek szebb és színesebb szárnya volt. Ijesztő és ismeretlen számomra amit mondasz, félek a repüléstől, túl nagy változás lenne,  nekem ez biztos nem sikerül, félek, hogy leesnék. Jól érzem így magam,  eddig  csak hernyókkal barátkoztam, még soha senki nem mondott nekem ilyeneket.  Elbizonytalanítasz, megijedtem Tőled, miért akarsz megváltoztatni ? Jó itt nekem. Biztonságos. Én ilyen vagyok és kész. Azt hallottam, mindenki úgy tökéletes, ahogy van.

-Igen, igazad van, tényleg tökéletes vagy.  Tudod a hernyó és a pillangó csak látszólag különböznek ennyire egymástól, valójában a lényeget tekintve mindkettő ugyanaz.  Meg tudod csinálni, képes vagy rá, hidd el ! Szeretném, ha együtt repülnénk ! EMELKEDJÜNK együtt !

-Csalódtam Benned, nem értelek, úgy érzem meg akarsz változtatni. Vagy maradj itt, mássz Te is mellettem, vagy repülj el innen. Morogta a hernyó.

A pillangó  már   nem  akar  hernyó lenni,  a  hernyó  még nem tud  repülni,  ezért  mindketten boldogan éltek tovább. . . ,                                        de . . .

Másik SZÍN-TÉR :  magasan a felhők felett

Nagyon magasan a felhők felett:  . . .  már megtörtént a csodálatos mindent elsöprő EGGYé válásunk, de tudtuk, hogy maradt még Feladatunk amit EGYütt SZERETtünk volna befejezni.

Azt is tudtuk, hogy nemsokára visszatérhetünk a Földre, izgatottan vártuk, hogy végre újra önfeledten és boldogan szárnyalhassunk. Csak MI.   KETTEN-EGYütt.

Fájt az elválás, hisz nem egy időben indultunk útnak, de tompította a Remény, hogy hamarosan újra megtalálhatjuk egymást. Előre elhatároztuk, hogy hol és mikor találkozunk, hogy a lelkünk emlékezzen majd.

Amikor megszülettünk folyamatosan kerestük a bennünk élő egymás iránti vágyat, de senki sem pótolhatta. Nem tudhattuk pontosan  mit is keresünk de a lelkünk mélyén éreztük, hogy minden ami velünk történt  az életünk során az egymás felé terelt minket visszavonhatatlanul.

Az első ölelések és csókok után azonnal tudtuk, hogy újra EGYmásra találtunk ! Azonnal felkapott minket a forgószél, pillanatok alatt éltük át  a korábban közösen együtt töltött időnk minden csodáját, szeretetét, de minden nehézségét és fájdalmát is.  Vad, mély, ősi  vihar tombolt a lelkünkben mindent felkavarva. Volt boldogság, de félelem is, szeretés és fájdalom, közeledés, távolodás, önfeledt kacagások, könnyek, gyönyör és csalódások, hisz oly sokszor voltunk már boldogok, és oly sokszor veszítettük már el egymást eddig is.

Harcoltunk, hadakoztunk, jöttek a félre-értések, a játszmák, a bántás, de belül mindvégig ott volt a bizonyosság, hogy kitörölhetetlenül összetartozunk.

Talán EGYszer végre újra eljön majd a Nap, amikor az EGY szétválaszthatatlanul válik újra EGGYÉ itt is, beTELJESítve a Feladatot a ragyogó Fényben, tisztán, boldogan, igaz szeretésben, szorosan átölelve, önfeledten csókolva, örökké csak Veled . . .

Talán . . . majd egy másik NAPsütötte tavaszi NAPon, egy másik mézillatú tarka-virágos réten . . .