A Reiki története – ahogyan ma ismerjük – szájhagyomány útján maradt ránk. Eredete a XIX. század végére, a századfordulóra nyúlik vissza. Minden egy kis kyotói keresztény egyetemen kezdődött…
Dr. Mikao Usui
élettörténete Hawayo Takata elbeszélése alapján
A Doshisha szemináriumban Usui éppen az istentisztelet megkezdésére készült. Egyik hallgatója, aki a záróvizsgái előtt állt, a következő merész kérdést tette fel a tanárának: – Hisz Ön a Bibliában foglaltakban? A professzor igennel felelt, erre a növendék újabb kérdéseket tett fel: – Hisz a kézzel való gyógyításban? – Megtapasztalta már ezt? – Min alapszik a hite?
A professzor, Dr. Mikao Usui, döntő lépésre szánta el magát. A következő napon felhagyott oktatói tevékenységével. Hamarosan az Egyesült Államokba utazott, hogy ott kutasson a kézrátétellel való gyógyítás lehetőségei után. A chicagói egyetem díszdoktorává avatta a Jézus és apostolai által végrehajtott csodás gyógyítások kutatásáért. 
Mégsem találta meg azt, amit keresett. Mivel a Buddháról szóló történetekben is szó van kézrátétellel történő gyógyításról, ezért a buddhista iratokban kutatott tovább abban reménykedve, hogy megtalálja a keresett módszer leírását. Visszatért Japánba és sorra látogatta a különböző buddhista kolostorokat. Mindenhol elutasításra talált. A test gyógyítására vonatkozó kérdéseire egyre a következő választ kapta: Számunkra a lélek és a szellem gyógyítása a fontos. A fizikai test azonnal meggyógyul, ha lélek és szellem szinten tudunk eredményeket elérni, ezért a test gyógyítása másodlagos.
Egy zen kolostorban végre meghallgatásra talált, elkezdhette tanulmányait. A kolostor apátja, aki maga is komolyan érdeklődött e téma iránt, támogatta munkájában.
A japánra fordított szútrák tanulmányozása nem vezetett eredményre. Dr. Usui megtanult kínaiul, hogy az így íródott feljegyzéseket is tanulmányozhassa. Végül arra a következtetésre jutott, hogy csak szanszkrit nyelven juthat el az írások lényegéig. Így megismerhetett olyan feljegyzéseket is, melyeket addig még nem fordítottak le más nyelvre.
Hét évi keresés után végre megtalálta azt, amit keresett: Buddha tanaiban, melyeket egy ismeretlen tanítvány jegyzett fel Lótusz Szútra néven. Szimbólumok leírására és Buddha csodálatos gyógyításainak történetére bukkant. Jóllehet megtalálta, amit keresett, mégsem volt teljes a siker. Birtokába jutott az ősi elméleti tudásnak, de hiányzott hozzá az Erő, amely ezt élővé, gyakorlattá tette volna. Problémájára a kolostor apátjától kapott választ, aki azt javasolta, hogy vonuljon vissza a szent Kuriyama hegyre meditálni, hogy ott ezáltal elnyerje az erőt, mellyel gyógyíthat. A következő napon el is indult Dr. Usui, és megkezdte a 21 napos meditációt és böjtöt. A 21. napon egy fényes, pulzáló fénysugárra lett figyelmes, mely a magasból közelített hozzá. Félelmében mozdulni sem mert. A fénysugár eltalálta, és ő a földre zuhant. Ekkor transzállapotban megjelentek előtte azok a szimbólumok, melyeket tanulmányai során ismert meg. Mikor a transz elmúltával ismét magához tért, nyomát sem érezte fáradtságnak, a hosszú böjtölésből eredő éhségnek, merevségnek tökéletesen kipihenten indult le a völgybe.
Útközben egy kőbe beverte a nagy lábujját, mely beszakadt a körömnél, és ömlött belőle a vér. Ösztönösen odanyúlt, és ekkor különös dolog történt: néhány perc múlva elállt a vérzés és a fájdalom megszűnt. A völgyben egy fogadóhoz ért, ahol kiadós reggelit rendelt. A fogadós figyelmeztette, hogy ennyi böjtölés után nem lenne szabad hirtelen ilyen sokat ennie. Dr. Usui azonban ragaszkodott szándékához. A felszolgált reggelit minden probléma nélkül elfogyasztotta, jóllehet 21 napja nem evett semmit. A fogadós lánya napok óta szenvedett fájós foga miatt. Az arca is feldagadt. Dr. Usui a gyermek beleegyezésével rátette kezét az arcára. Néhány perc múlva megszűnt a lány fájdalma, és lelohadt a dagadás is.
Dr. Usui folytatta útját a kolostorhoz. Az apátot betegen találta. Letérdelt a gyékénye mellé, és kezét a hasára tette. Pillanatok múlva az apát kinyitotta a szemét és magához tért. Másnap olyan jó állapotba került, hogy elhagyhatta fekhelyét és elkezdhette munkáját. 
Dr. Usui és a kolostor apátja közösen úgy döntöttek, hogy ezt a csodálatos erőt ”Reiki”-nek fogják nevezni.
Dr. Usui hamarosan elhagyta a kolostort, mert az volt a véleménye, hogy a szegényeket és a betegeket kell gyógyítania. Hét évig dolgozott Kyoto külvárosában élelmiszerárusként, Hamarosan feltűnt neki, hogy sokan azok közül, akiken segített, ismét visszakerültek korábbi állapotukba. Dr. Usui ráébredt, hogy ezeket az embereket csak látszólag sikerült meggyógyítania, csak betegségük tünetei szűntek meg, de az okai megmaradtak. Nem tanította meg az embereknek, hogyan állják meg a helyüket az életben.
Ekkor újabb elhatározásra jutott: csak azokat volt hajlandó tanítani, akik határozottan változtatni akartak az életükön, és ezért áldozatokra is hajlandóak voltak. Ekkor alkotta meg a tanítványok számára követendő életszabályokat, melyek segítségével átalakíthatták gondolkodásmódjukat is.
Amikor utódjának kijelölésére került a sor, választása Chujiro Hayashira, egy volt tengerésztisztre esett. Ő volt az, aki olyan intenzitással és odaadással foglalkozott a Reikivel, hogy őt avatta Reiki-mesterré, s rábízta a Reiki vonalat.
Chujiro Hayashi
Nevéhez fűződik, hogy Kyotóban és Tokióban reiki klinikákat hozott létre, ahol reiki I. és reiki II. beavatottak közösen, többen kezeltek betegeket.Rendszeres megfigyelései során egyre bizonyosabb lett benne, hogy a Reiki energia a kezelések során mindig automatikusan oda áramlik, ahol arra a kezelt személynek szüksége van, ahol a betegség oka rejtőzik. Megfigyeléseit rendszerezte és rögzítette.
Mrs. Takata, egy japán származású Amerikában élő asszony nagybetegen visszatért ősei földjére meghalni. Agydaganatban szenvedett, beteg szíve azonban lehetetlenné tette a műtéti beavatkozást. A kórház egyik alkalmazottja kapcsolatban állt a Reiki-klinikával. Javasolta Mrs. Takatának, hogy ott kezeltesse magát. A Reiki kezelések nyomán szíve meggyógyult, agydaganata elmúlt. Mindez igen mély benyomást tett rá, és elhatározta, hogy ezt a gyógyító képességet ő is megszerzi. Dr. Hayashi azonban elutasította. Mrs. Takata azonban nem adta fel, felkereste Dr. Hayashit, és elmondta neki, milyen fontos számára a Reiki. Dr. Hayashi kérdésére, hogy mit lenne hajlandó érte feláldozni, azt felelte: mindent, ami a világi biztonságot jelenti, és hogy el van szánva arra, hogy annyi ideig maradjon Japánban, amennyi a Reiki elsajátításához szükséges. A válasz hallatán Dr. Hayashi tanítani kezdte Takata asszonyt.
Elérkezett az a pillanat, amikor Dr. Hayashi meggyőződött arról, hogy Mrs. Takata kiképzése befejeződött és hogy a Reikire Japánon kívül is szükség van. Mrs. Takata tehát visszament Hawaiira, hogy embereken segítsen, gyógyítson. Dr. Hayashi is Hawaiira utazott, sokat dolgoztak együtt Mrs. Takatával. 
Dr. Hayashi Reiki-mesterré avatta Mrs. Takatát. Addig Dr. Hayashi volt az egyetlen, akinek módjában állt ezt a legmagasabb fokozatot továbbadni. Ezután azonban már Mrs. Takata számára is lehetővé vált a Reiki tanítása, továbbadása.
Dr. Hayashi hamarosan visszatért Japánba, ahol már érződött a háború szele. Számára Reiki-mesterként elképzelhetetlen volt, hogy újra a hadseregben szolgáljon. Hozzálátott hagyatéka elrendezéséhez. Ezzel egyidőban Mrs. Takata nagyon eleven álmot látott: vissza kell térnie Japánba meglátogatni Dr. Hayashit. Megbeszélték Mrs. Takata elkövetkező feladatait, kérte, hogy vigye el a világba minél szélesebb körben a reikit, hogy minél több emberhez eljuthasson.
Ezután Hayashi a tanítványai előtt Mrs. Takatát nevezte ki utódjának, majd elbúcsúzott tanítványaitól, és elhagyta a testét.
Mrs. Hawayo Takata
Az idő múltával Mrs. Takatának is utódról kellett gondoskodnia, ezért a Reiki Szövetség (Reiki Alliance) vezetőjének választotta Phyllis Lei Furumoto-t (Mrs. Takata unokája)
Phyllis Lei Furumoto 
